KÉPDAL
lelkem magányzárkája a testem
vérem kopott szép veresre festem
elmúlok én jól tudom de fáraszt
csókra várok ami majd feltámaszt
feküdj mellém babám hogy ne fázzak
tartsd ide a pici piros szádat
meséljél a múltról mikor éltél
szerelemben s jövőtől nem féltél
álmaidba menedékül bújtál
amúgy gátlástalanul hazudtál
magadnak és végül mindenkinek
szerelemálcában járt a szíved
menekülj a perc már meg nem válthat
foszló remény kuncsorog utánad
sínek között nem futok már én sem
mozaikképre törött a képem
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2014-04-21 10:13:51
Utolsó módosítás ideje: 2014-04-21 10:13:51
