Egy másodperc

ott lettem volna, hogy lássam, amikor az anyag

felébred


a nagy pillanatot, mikor az ősmolekulák összeölelkeznek
egy egyszerű, csaknem jelentés nélküli

szerelemben


az élet kivirágzásánál
mikor szétterjed, mint szivárványos békalencse
petricsészényi vizek millióiban
(millió helyen ugyanaz a folyamat
forr buzog és sokszorozza magát)

olyan messze van ez még a születéstől
mint te és én a Hold köveitől

hol vannak még a tolófájások
hol vannak még a karok és lábak
hol vannak a harcok

hol van ez a szoba és benne mi
akik ennek az ősszerelemnek minden forradását és szakadását magunkban hordjuk
ahogy óra is magában hordja
nyüzsgő, változékony másodperceit






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-03-05 23:32:57
Utolsó módosítás ideje: 2014-03-05 23:32:57