Ó, ti régmúlt reggelek:
reménnyel ropogós kenyér
meg tojásrántottahegyek!
Glória-övezte fejetek,
arcotok tiszta ragyogás,
szemetek tündérkút –
álmodó embertömeg.
Préda-értékű életetek.
Rozsdahatalom emészti;
kupacban állnak a hegyek –
összehordott szemetek.
Kinek, minek reményetek?
Hol van, mit építettetek?
