Korom bűneihez nem alkalmazkodom



Két dolog kell a haladáshoz;
a nyugtalanság és az elégedetlenség,
a célom felé haladok,
mint minden ember,
botladozom,
nem merek az ösvényen haladni,
ki tudja, hová vezet,
cikázik bennem megannyi
képzelet, rémkép arról,
mi lesz velem, ha megérkezem,
ki fog megölelni,
kezetrázni velem,
hogyan fogadják,
ha baklövéseimet
tapasztalatnak nevezem,
a batyut a hátamról
ki segíti le,
ki ismeri fel,
ha mindent kimondok,
ha mindent magyarázni kell.
Mindent végre hajtottam,
most már tudhatom,
mi a lehetetlen,
kevés sikerem boldoggá tett,
de büszkévé soha.
Korom bűneihez nem alkalmazkodom,
akiket valaha szerettem,
ma sem vagyok hozzájuk igaztalan,
egymagam
nem akarok bölcs lenni soha,
mert  ott, ahol az analfabéták
diktálnak, megbénul a tollam,
az eredetiség felderítetlen plágium,
amíg én buzgón tétovázom,
mert kételkedem magamban,
a másik önfeledten
hibázik, és elém kerül,
soha sem reménykedem,
ezért esem kétségbe,
csapások előtt mindig
vidám vagyok,
de a szerencsét, ha lesz,
gond előzi meg.

A szilárd meggyőződés volt
érvényesülésem legnagyobb akadálya.

2013. szeptember 3.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-16 10:19:11
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-16 10:25:22