utolsó ölelésed
Szótlan voltam, meg ne rettenj,
arcod mégis félve rezzent,
pedig csak egy rigó röpte
szőtt hálót a kerti csöndre.
Emlék nem kell, ráér holnap,
addig beszélj, ugye jól vagy?
De ráhajolt a béna vágyra
a pillanat némasága.
Fojtogatott, veled sírtam,
a világ, hogy lehet vígan?
Öleltelek, s ahogy féltem,
kiszakadtál már egészen.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-06-20 12:58:42
Utolsó módosítás ideje: 2013-06-20 12:58:42
