ÖBÖL
csak a kezemben kellett volna bíznod
de gúnyoltál vékony hangon: tengerpart? akvarell? öböl?
abból a porba fúlt nevesincs faluból?
ahol az ökörvérszagú fahíd korhadt deszkái alatt
kövér unkák kuruttyolják a poézist és esténként
a nap is csak úgy ereszkedik a vízbe
mintha hájas szakácsnő fürdene műszak után a főzőüstben
nyugodt maradtam az én tavaszom ez
nagy fehér ruhák lepedők abroszok száradtak a kertben
ott állok mögöttük összecsukott festőállványommal
és már látom a napsugarak egyre élénkebb villódzásaiból összefércelt fürdőlepedőt
amit feminim ívű öblei elé kap
szemérmesen a halhatatlan tenger
nehogy meglásd: nélküled játszottam
citromsárgába váltott aztán hirtelen lilába a víz
és a partot tarka anemónák hada csillagozta össze
nem tudhattál róla hogy mégis neked szánom e tűnő pillanatot
bronzhajamba temette magát a nap
padok támlájára különös karcokat
neved betűit véstem (nem csillagot)
másnap hajnalban is ott álltam mezítláb
szám szélén fűszál kezemben paletta ecset
minden titkom megtudtad
de már ezt is hiába hiszed
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-03-08 10:47:10
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-08 10:47:10
