REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY

Első emelet, 108-as szoba,
Sajnos - látogatóba - naponta járok be oda.


Kész színházi előadás, ami ott folyik,
Dráma és komikum kavalkádja...
A látvány, fájó, szorító érzés,
A lélek itt, sokszor felkavarodik.

Egymás mellett sorban állnak
A kórházi betegágyak.
Az ágyakban egy-egy megfáradt test,
Melyre a kor bizony sűrű ráncokat fest.

Testben és lélekben még ott az élet,
Mindedjik örül, ha a másikhoz beszélhet.
Így hát beszélnek, egymás szavába vágva,
Mondják saját gondolataikat, választ nem is várva.

Mindenki a maga világát éli,
S, hogy élete során mi érte, többször elmeséli.
Egymást segítik, óvják és nevelik,
Bár akad cívódás, azért a másikat szeretik.

Életük nap-nap után csendesen telik,
Ha örök álomra szenderül egy szobatárs, nehezen viselik.
Idáig jut egy ember, ha megéli az agg kort,
Akár a kis gyerek várja a törődést, csokit és cukort.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.