Szomorú mosoly


Szomorú mosoly haldoklik a számon,
mint elkenődött festék, a művészi vásznon.
A sors keze pacsmagol, ejt pacát pacára,
bohócvigyort mázol ajkam vonalára.
Nevetségesen groteszkké váltam művein,
képem homályba mossák gördülő könnyeim.
Jól mutat pár valódi, őszinte stigma az arcon,
csordul cseppjében egy-egy megvívott harcom.
Talán jobb is így, vesszen a holttá vált mosoly,
maradjon lélekvízben fuldokló fogoly!
Keserédes a szájíz, eltűnt ajak mögött,
mi szóra nem nyílik, ám két sort elhümmögött:

a szomorú mosoly olyan, mint az élet maga,
silány forgatókönyvből született tragikomédia.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-03 19:45:53
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-03 19:45:53