Tartozás a szerelemnek

Megöregedtem, s mennyi tartozásom
maradt meg mégis a szerelemnek!
Volt bőségem és volt bőven hiányom,
de azt már soha, soha nem találom,
amiért a vágyaim epednek

még ma is, mikor borzalmasan késő
belátni minden tékozlásomat,
mikor az égbolt lassan már sötétlő,
és randevúra esetleg a végső,
mert utoljára szép az alkonyat.

De a szerelem még akkor is örök,
és mint a véges élet, gyönyörű,
mert benne rejlenek megtartó körök,
hozzá tartozom, és ha tőle jövök,
arcomon mindig ott él a derű,

mert eszembe jut az édes szerelem,
milyen volt titkos, tilos órákat
lopni és kapni, annyira szertelen
voltam, hogy azóta el nem feledem,
milyen érzés a győztes alázat,

milyen a kedvesem kézszorítása,
összekulcsolt újjak drága görcse,
hogy lesz édessé ennivalósága
nemesedik a vadkörtefa ága,
ha miénk lehet fanyar gyümölcse.

Csak a szerelemnek tartozom azzal,
hogy ma is vad borzongás az élet,
ha megcsap a hársfa-illat tavasszal,
boldog bizsergés jár át, megvigasztal,
mert a Simonyin sétálok véled.

    






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-07-30 00:31:44
Utolsó módosítás ideje: 2012-07-30 00:34:46