Mert eltűnök én is

Elzúg már az élet, akárhol meg se áll,
ebből a vonatból rohan a szemhatár,
minden ismeretlen; sohasem jártam itt,
némán dudorászom a sorsom dalait.

Egyedül utazom az egész vonaton,
nincs velem barát, se ismerős, se rokon,
sejtem, mi fogad majd; egy üres állomás,
én sem érkezem meg, hanem valaki más,

mert eltűnök én is, csak egy szellem leszek,
suttognak pár napig rólam az emberek,
majd elfelejtenek lassan, de biztosan,
miután a halál testemben megfogan.

Ez a fogantatás fordított születés
szerelmét előzi, s lehet, hogy szenvedés
tenné emlékezetessé azt a gyönyört,
ami, ha lennék még, mondanám: meggyötört.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-07-16 00:30:30
Utolsó módosítás ideje: 2012-07-17 11:18:16