betakar

mint a hajléktalan aki örökké magán
hordja minden keservesen megszerzett
ruhadarabját hogy el ne vegyék tőle míg
alszik magát öleli álmában úgy szorítom
magamhoz megmaradt emlékeimet rólad
nem törődve a fullasztó meleggel inkább
ez mint a kihűlés egyszer tőled tanultam
helyemet a teremtésben akkor arcomat a
te szemedben találtam meg aztán valahol
elmaradtál és elmaradtak a pillanatok amikben
te meg én mi lehettünk volna és az évek során
rongyos lettem kifosztott mint a hajléktalan
akit régen kitettek már aki elfelejtette hol
lakott azelőtt nem talál haza nem ismerős
egyik utca sem nem emlékszik hogyan kell
mosdani fürdeni borotválkozni hogyan kell
emberek közé menni most látod így bolyongok
szegénység fösvénye keresve minden szerteszét
heverő érzést magamra aggatva mindent amit
csak találok a birtoklás mámorában mindent nem
számít hogy enyém vagy másé hogy szakadt
elhordott büdös hogy lenéznek nem számít mert
legalább lenéznek nem baj ha van valamim ami betakar






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-06 14:36:43
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-06 14:36:43