apa el

minden hajszálpontosan illeszkedik
a magány, a csend, az árnyék, a fény
szobám falán fénykép a hiányod
riadtan hallgatom, hogyan motoszkál
ereimben az élet nélküled
te már tudod: a halál lépteit
nem lassítja az ima
csak talán, ha sűrűn szólítod,
végül kopogtatás nélkül beenged az Isten
sóhajtva indultál egy pillanatban
gyertyát gyújtottunk fejednél
de ez az apró lángnyelv
nem tartotta melegen lassan hűlő testedet
azóta minden hajszálpontosan illeszkedik
a magány, a csend, a te meg az én
lelkemben a lelked helye
mint folyóparton kidőlt fa
örökre megmerevedett





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-02 16:45:29
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-02 16:45:29