Holtig alussza, tetemre hívja
magát, felhőn szűrt napfény szivárog
a szempillákon át, bronz barnára
sült kenyér, valahány éves téli
műanyag széken árnyék-öregek
otthonában majd elmúlva árván
kidobhatatlan konzervdobozos
gyíkhús bűzlik, maradna, de minek?