madárijesztõ
Madársereg pihen meg vállain.
Ha a teher alatt néha megmoccan,
a búzaszálak meghajolnak előtte,
a mosolya hangtalan elkomorul,
eltakarja arcát egy felhőbe,
és kövér cseppek csapódnak a kiszáradt földre.
A madarak összerezzennek ilyenkor,
az ősi félsz fekete tollaik mögött fészkel
és néhány centivel felemelkedne,
és míg titokban körbenéznek,
(vajon ki látta őket? )
méltóságteljesen visszaszállnak
a csöppet sem ijesztő vállra.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
