madárijesztõ

Madársereg pihen meg vállain.

Ha a teher alatt néha megmoccan,
a búzaszálak meghajolnak előtte,
a mosolya hangtalan elkomorul,
eltakarja arcát egy felhőbe,
és kövér cseppek csapódnak a kiszáradt földre.

A madarak összerezzennek ilyenkor,
az ősi félsz fekete tollaik mögött fészkel
és néhány centivel felemelkedne,

és míg titokban körbenéznek,
(vajon ki látta őket? )
méltóságteljesen visszaszállnak
a csöppet sem ijesztő vállra.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.