Mint ócska poharat


Az alkony hörpintette fel
kortynyi reményem,
s mint ócska poharat,
testem földhöz vágta,
a kiömlő fájdalom
csillogott a hold fényében,
lelkembe szúrt ezernyi szilánkja.
Éjjel fekete fellegekbe
kapaszkodott  könnyes pillantásom,
majd tovább vánszorgott
a végtelen égi padláson,
téged keresve Istenem,
mert lenn elkorhadt
keresztek tövén,
fényed már nem lelem.
Önmagam siratom,
tudom, úgy tűnik másnak,
de százezer pohár van
földhöz vágva,
s milliónyi könnyes szeme
e keserű, szép hazámnak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-12 23:07:25
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-12 23:07:25