Egy boldogtalan kisfiú panasza

Fekszenek az ágyban, két szőke fej, összehajolva sutyorognak,
Ragaszkodnak hozzá, hogy együtt alhassanak.
Sokat nevetnek, hogy egyidősek, de a boldogtalan, nagybácsija
a boldognak.

Kezükben lego emberek, a nagybácsi bánja már
a cserét, mégis szorítja izzadt tenyerébe,nem mintha segítene.

- Tudod, az anyukám sokat sír, olyankor megölelem, nem hiszem,
segítek neki, pedig a szemetet is kiöntöm, a fele mellé megy,
utána mérges.

- Szeretem, néha az idegeimre megy, nem tudom, mi baja.
- Az apukám beiszik, velem kedves, focizik velem,
de anyával ordibál, hogy ellopta az életét, meg húzzon innen,
olyankor megint sír Anya.

Ma lencsefőzelék volt. Utálom.
- Pörkölttel. – mondja az unokaöcs.
- Kenyérrel. Éhes voltam, megettem.
Anya engem küldött a szomszédba hagymáért,
kedvesek voltak, adtak csokit is.

Anya mindig hozzájuk megy,
ha baj van, az elmúlt húsvétkor ezer forintot adtak,
meg csoki tojást.
A nővéreim külföldön dolgoztak, valami megaparkban,
hoztak egy csomó ajándékot, tök jó volt,
azt hiszem Anna és a Kata nem lesznek boldogok.

Nem találnak munkát és ha Apa itthon van, nem fürdenek,
sem nem esznek. Az Anya azt mondja, az Apa egy idióta,
de én szeretem Apát.

Az unokaöcs szeme lecsukódik. Kicsit közelebb húzódik.
S a résnyire hagyott ajtó mögött, a nagynéni sír.
- Nem tudom, hogyan segíthetnék - sóhajtja álom előtt
a kisfiú.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-02 13:03:48
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-02 18:56:48