Líracirkusz

cirkuszi artista a költő
felkonferálja verseit
szenvedélyével rögtön lángra gyújt egy körmondatot
amelynek égő karikáján átugrálhatnak szimbólumai
fehér paripán vágtatnak körülötte régi szerelmei
a metaforák tiszta folyók kavicsaiként csillognak szemgödrükben
kigyulladt szalmává
az éj erezetévé varázsolja hajukat
a rokonértelmű szavaktól szárnyat kap alattuk a ló
a költő néha cilindert húz a fejére és
présbe szorítja lefűrészelt lábú verseit
rájuk szór még néhány asztalfiókporos szabadverset
kipréselt vérükkel maszkot pingál az arcára
és rímzsonglőrként bohóckodik
tüzetnyel
letolja a torkán saját ifjúkori dühét
amit a tapasztalat füstfelhővé változtat
acsargó kritikusai szájába dugja fejét
(és van úgy hogy néha fej nélkül is tovább kell játszania szerepét)
amikor
a magasban kifeszített kritikák mondatain billeg
kezében egy toll rúdjával
és leesik
macskaként érkezik talpára
és földig hajol az üres nézőtér előtt





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-03-14 14:15:22
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-14 14:15:22