Rémület
Iszonyú lángok, ahogy égnek,
egyre esztelenebb remények,
egyre remegőbb lázadások,
a rémület: hogy hagynak mások.
Az éjszaka, mely fel nem enged,
nem szólaló csengők, gyötrelmek,
hogy nem is kéne már a reggel,
de jön seprőkkel, szekerekkel.
Akiket várok, elköltöztek,
akik jönnek, alig köszönnek,
rossz martalékául a csöndnek
saját magamban összetörnek.
.
-
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
