Senkinek, soha...




Te tizennégy napos lehettél drága kisfiam,
én huszonkettő múltam - évben - kétezerben.

Aznap apáddal sokat titkolóztunk Ráróson,
az erdő ölelte kis magánylakomban.
Szentestre készülődve játszottunk
közös jövőnkkel karöltve holtomiglant.

Titokban leosontam a lépcsőkön, hintaszék
billegett a garázs fagypontos zugán.
Meglesni mindig úgy imádtam őt,
akár gyermekkoromban saját apám.

Sötétedéskor benyitott a házba, bajszán
megcsillant pár olvadni képtelen pihe,
- ajándéka megfagyott kezemben -
előttem állt a még hátam mögött,
amikor kinyögte pár perc hallgatás
után: Elköltözök.

A masnival átkötött terhességi teszt földre halt,
a világ éppen összedőlt. Romjai alatt hevert apád,
te még aznap este kihúztad szívemből a tőrt...

(...hónapokig nem láthattam őt.)







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-21 07:57:17
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-21 07:57:17