Metamorphosis
Süvöltve sír a lüktető kemény kín,
Velőbe váj a célveszett remény,
Dühölngve fáj az őserő a prérin,
A félhomály az ördög éjjelén.
Feledve rég a fénykalász csodája,
Temetve már a csillogó erény,
Megunva bár; az álmok ládikája
Dacolva vár a gondok tengerén.
És újra rőt a hajnalóra pírja,
Örülni hívja ébredő fiát,
Mert él a szív, ha dobbanása írja
Az égi ívre napja jelszavát.
Kerülve vétke örvénycsábulását
Merülve vágyba serken új remény;
Megéri végre sorsa jobbulását:
"Követve lágy a zordon kőkemény..."
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Fénytölte (Budapest, 1999)
Kiadó: Krúdy Gyula Irodalmi Kör
Feltöltés ideje: 2011-10-30 15:51:04
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-30 15:51:04
