Magánytövisek
Egy farönkön ülök
és nézem a messzeséget
talán elhoz téged talán vársz
körülöttem tavasz zsong
fodros víz hullámzik mint lüktető tánc
és szél borzolja a lányok haját
Érdes a kéreg ahogy kezem
végigsimít a fa testén
mint kidolgozott férfitenyér
talán szobrot lehetne belőle
hogy megelevenedjenek álmaim
miket rideg kőbe zárok
azért a fa más. Meleg lehelet
a világűr ajándéka
Én is utazom lélekhajó ring
vezet láthatatlan pókfonál
repülök mint szárnyas mag
zakatoló vonat rideg síneken
suhannak falvaim néma énekem
sír a tárogató bőgő horkan
miért nem vagy velem most?
Mindig csak egyedül állok
magányos vár fokán
egy szikla késél peremén
szigeten hol senki sem él
palackba zárva életem
kibontatlan üzenet vagyok
A fák szeretnek mint ez is
amin ülök jótékony biztonság.
kérdéseim sokasodnak csak
mint az évgyűrűk rajza
fejtsél hát meg vésd válaszod
akár egy bárgyú szívbe zárva
bicska karistolta fájdalom
Hűvösödik fázom
lám az alkonyat
bukik a Nap ívet húz
repülőgépek kondenzcsíkja
mint Nasca-vonalak
űrkikötő ismeretlen arcok
talán nem is emberek
Egy farönkön ülök
zsibbadtan hallgatok
nézem a vizet cselédlányok
utolsó menedékét
reszket bennem a fájdalom
hajnalra riadt döbbenet
vackol bennem tanyát
a magány kardigánját
szorosra húzom
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-10-25 21:35:50
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-25 21:35:50
