Azon a délutánon
Megengedted, hogy én legyek
azon a délutánon,
akit már nem felejtelek
talán soha, virágom.
Egymásnak estünk, két mohó
szeretkezésre éhes,
meg is billent a földgolyó,
nem szokva ily lökéshez.
Öleltél, s átkaroltalak,
hogy csontjaink ropogtak,
ugyanúgy adtad meg magad,
mint boldogságban szoktad.
Az önkívület véget ért,
s lihegtünk együtt drágám,
szorítottuk egymás kezét
életünk délutánján.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-10-24 08:07:55
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-24 08:07:55
