Kontakt nélkül, hátradőlten

                                                                    " az az ifjú
                                                                    én voltam-e ? "
                                                                        (Kosztolányi Dezső)

Rossz voltam. Fura a legvégén épp ezt mondani.
Csalódtak. Közeledtek: akkor kezdtem rontani.
Tévedtem. Elégszer; ha szét is szórtam, mit szórhatok.
Ő figyelt. Leült elém, önmagunkat ontani.
Rám se néz. Pedig gyenge még; múltján mérgek, varratok.
Ő jégcsap. Rám pókkal szállt; arra, ki lehetne hőse.
Két naiv. Egy színpad aláépül, de nem nézhetem.
Ő vedelt. Ha felbukkan, nem maradok ismerős se.
Éldegél. Nem tudja, hogy őt írom, hogy emlékezem.
Ő különc. Egyik mámor felfalta, másik elzavarta.
Görcsben él. Nincs meg a part sem, ahol várnánk az esőt.
Ő nem ért. Vállfákon lógunk; nincs gardrób, mi összetart'na.
Kár ezért. A kacaj mögött valami bántja is őt.
Ő törött. Ha forrasztom, foltozom: mosolykák pezsegnek.
Megtéveszt. Ahány dolgot elhadar, annyi maszkja van.
Ő szárnyal. Neki nem voltam rossz - csak túlbuzgó, esetleg.
Lefőzött. Nem tudom, elkapja-e egy-két jó szavam.
Ő fülledt. Imádtuk ezt: bájnak hívtuk és hogylehetnek.
Legyintett. Hiába szédültünk, kábán, megmentsz-e.
Ő talány. Cukros rejtély, két bolond-énünk hogy felelt meg.
Elúszott. Talán bohém még és van más kedvence.
Ő eltűnt. A tömegé lett; ebből kimaradtam.
Változtunk. A közelében nehéz lett így szembenézni.
Ő kedvelt. De neki én csak rossz híreket adtam.
Felnövünk. Az útján jár; már nem jön ezt-azt megbeszélni.
Ő átfog. És fogom, távol is, tanítom így élni is.
Gyakran vár. Én barom meg azzal várok, hogy megköszönjem.
Hívott mind. Filterként úszni; szavakon evickélni is.
Teszteltek. Kerestek nekik valót a fanyar-közönyben.
Számítok? Már nem tudom; de megismertem, mi egy velük.
És magam. Mind olyan, amilyenként én akartam élni.
És emlék. És fejem bérházába ők járnak henyélni.
Rossz voltam. Pár hibám földereng, de nélkülük egyre több.
Lidérckék. Tán beijedtek? Ezért zihál e karcom.
Sok voltam. Hittem, bizonyítok; és benyeltem egészbe'.
És ma ők? Övék a mosoly és övék kudarcom.
Mindig így. De hát ilyen az ember: csak későn kap észbe.
Ha tűnnek. Mire rájönni nem mer, az emlék mondja el.
És még vár. Ha hiba ez is, nem mást vár: egyszervoltja kell.
Bántson ez? Húgommá sóhajtom mindig, ki félretesz.
Így könnyű. És ha néz is bárki: mi az, mit észrevesz?
Ezt látja? Hogy rajtam: kikből versbevittem többeket?
Itt voltak. Mint ópiumálmok, hagytak pár lenyomatot.
És e csönd? Nem a hiány ez. Nem a vágy. Csak döbbenet.
Ez voltam? Ennyi ölelést, ennyit az én karom adott?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-06 00:05:00
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-06 00:05:00