Sereg Melinda
Édes egyesben
Nem vagy már velem,
mégis olyan, mintha
együtt ülnénk itt,
a teaházban –
bár egyedül vagyok.
Majd a villamoson is,
hazafelé,
mintha minket néznének meg
az emberek,
miközben egymás szájában
élvezzük
a marcipános tea ízét –
pedig nem mi,
hanem idegenek állnak
az ajtóban,
összeölelkezve.
Tudom, ha velem lennél,
az rosszabb lenne
még a magánynál is,
hiszen azon vitatkoznánk
csókolózás helyett,
hogy vajon villamossal
vagy metróval
érdemes-e hazamenni.
Ráadásul te nem is szereted
a marcipános teát.
Nincs azzal semmi baj,
hogy te és én
nem ugyanazt szeretjük,
és azzal sincs,
hogy te metróval,
én villamossal
közlekedek szívesen.
Egészen addig, amíg
nem járunk együtt
teaházba,
és amíg nem akarunk
együtt hazamenni.
Így van ez az emberekkel:
amit megkedvelnek,
nehezen engedik el,
és ha sikerül,
megkönnyebbülnek,
mert észreveszik,
hogy nem veszítettek el semmit,
hiszen a jellegzetes
vonzó illatok
és a megszokott zajok,
mint a villamos
zakatolása
és a marcipán illata,
örökre megmaradnak.
Elég csak rájuk gondolni,
máris eszünkbe jutnak
az ízek,
a hangok,
a csókok
és minden.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-09-10 00:33:32 Utolsó módosítás ideje: 2011-09-10 00:33:32
|
|
|