Buszon


Rezgő üveghez nyomtam homlokom.
Orrom hegyét a végtelenbe mártva,
Utaztam innen messze - csókolom!
Bolond vagyok, ezt tudtam, mint a hárfa
tört el bennem az élet, s lett a bőr-
dzsekimből félholt, nyűtt ember kabátja.
S békén hagyott a testes ellenőr
az összeomlás téglavörös útján
nem kérdezett a bérletem felől.
Így üldögéltem, félszegen és csonkán,
szorítva térdem hajlatán a húst -
az őrületet mégis visszafognám!
Csak állapot, és benne most a túsz
magam vagyok. Musztáng s béklyó is egyben,
kényszerzubbony és lélekalagút,
s egy pillangó, ki megszökik helyettem.
Fordult a busz, míg csuklott és zihált
a test, amelynek mélyén szétrepedtem,
s kölcsön kaptam egy skizofrén agyát.
Dermedt üvegbe merült homlokomból
nagy, teljes élet fénye folyt tovább.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-06-23 19:25:22
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-23 19:25:22