Vízparton
A fűszálak közt a
a csillámló vízen csillagok ragyogtak,
mozogtak tova,
ahol a szellő hullámokat terített.
Az élő csend hangja merített
a gondolatok kavargó örvényébe,
fénybe
csomagolva a szemed,
a neved.
Kilépve önmagamból,
a magasból
vettem szemügyre elárvult testem,
a földön fekve:
milyen semmiség
a nagy Egész tengerén...
Egy hűvös kéz
hűtötte homlokom:
az örvény megszűnt,
letűnt
a kép;
esteledik.
A Hold kél fel keleten,
vörös tányérja mereven
ragad az égre.
Elfáradok.
Szellő nem szól,
hullám elül,
elnyel a csend.
A Rend
helyreáll.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
