Magammal küzdök

Magammal küzdök mindig hangosan,
mit nem tesznek meg oly nagyon sokan,
sírig szenvedők.
Míg a kínlódó itt jajveszékel,
nem jut minden napra meleg étel.
Halálba menőt,

nem tartja vissza megsemmisülés,
mindegy fagyhalál-e vagy a tűzvész
vet véget neki,
porrá ég, vagy elrohad kidobva,
lángok közt, vagy árván háborogva
gyilkosát lesi.

Azt mondom, a költészet, művészet,
szabályoknak engedő kísérlet,
nem véletlen így.
A konstrukció lázadást jelent,
a szabadságtól mentes végtelent;
rácsok közt szelíd.

Minden értékzavarnak forrása
lehet a közeg megtagadása,
melyben született.
Ki nagyot akar, megzabolázza
magát, mielőtt lángol a háza
jéghegyek felett.

Műveimért, ha bölcs ember szapul,
kisebb szégyen, mint balga, ha vadul
tapsol szüntelen.
Sokkal többet tudok így magamról,
mint amennyit megérthetek abból,
ami nem terem.

Másnak szinte mindig megbocsátok,
ha ölnek, fájdalommal kiáltok;
emberek, elég!
Szeretek, legyen nyúgodt az álom,
ne mondhassam soha, hogy sajnálom,
mert már itt a vég.

Jobban fáj, ha kedves, aki sértett
engem, mert nem láthatom, mi végett
legyen, ami kell,
fölösleges ismerni a jövőt,
ha nem tudhatom, a következőt
hogy hárítom el!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-04 08:07:36
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-04 08:09:13