Karácsony

Szomorú vagyok, mert nem emlékszem
a gyerekkori karácsonyokra.
Fáj ez kicsit, de annyira mégsem,
hogy boldogságért keljek birokra.

Amit az isten nem adhatott meg
a foltos nadrágban szaladónak,
még pótolhatja, lehet majd ünnep,
csillagporossá válhat a hónap,

s benne a napok megszépülhetnek,
új ezer év jön és új évszázad,
s ha zsarnokok többé nem születnek,
talán az emberfia sem lázad.

Aki jobban szeret, alulmarad,
és halálig szenvedni kénytelen.
Istenem, fogadd tékozló fiad
kegyelmedbe, őrizz, s maradj velem!

Kétségeim többé ne legyenek,
hogy szilárdan csak benned hihessek,
tartsd rajtam végtelen, titok-szemed –
nagy titkot tudnak, akik szeretnek!

A magány az ember legjobb társa,
megbecsülöm: egyedül ne hagyjon –
csak a jövőnek lehet virága,
karácsony van, jaj, nehogy lefagyjon!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-27 16:24:03
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-27 16:24:03