Nagyszombati félelem
Halott az Isten, nem kelt még fel.
Nem másképp, ahogy még mi sem.
Csönd van most és félelem.
Úgy lesz, ahogy mondta?
És csak fekszik, fekszik a sírban.
Rajta volt akkor, amit a világ
adni tudott neki. Töviskoszorú,
átütött lábak, kezek. Oldalba döfött seb.
Korbács ütötte hegek. Kisírt szemek.
Csak fekszik nagyszombati félelem.
Hogy jönne el értünk, hogyha itt fekszik az Isten?
Körbe megy a jel.
Vár, reménykedik, hisz, imádkozik,
aki valaha is dolgai közt Istenre lelt.
De ma még nincs megváltás.
Ma még nem él az Isten.
Ma még ott fekszik a sírban
mindannyiunk egyetlen reménysége.
Ma még nem mozdul az a száj,
amelyik úgy kiáltott fel utoljára:
„Uram miért hagytál el?”
Ma még nincs válasz
Semmi nem felel.
Alszik most még, nem éles a jel.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-04-23 10:36:10
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-23 10:36:10
