Elhalványultál

Az ördöggel is cimboráltál,
mesébe fagyva áztál, fáztál,
kezedben néhány vad virágszál,
és vártad azt, hogy szeressenek.

Elhalványultál, mint az emlék,
nincs más, aki rád emlékeznék,
úgy lehetsz te, akár a nemlét,
az örök félelem van veled.

Ne félj, a világ nem jobb nálad,
segíthetsz még e kis hazának,
egyre több ember megy utánad,
homlokán mindnek ott van a jel,

amely mutatja, különbözik,
üldözött, pedig nem üldözik,
szerencsés keddtől csütörtökig,
amit tesz, azért csak ő felel.

Rövid élete időzavar,
az embernek, s mindent felkavar,
ha rájöhet, főképp az a baj,
hogy haszontalanságot tanul.

Boldog vagy, míg nem háborúzol,
ajkad apró dalokat dúdol,
recseg alattad még a bútor,
mert nem fekszel mozdulatlanul.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-11 11:48:30
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-11 11:48:30