Öröklakás

A feleségemmel egy nap csúnyán összevesztem. Akkor el kellett hagynom, mert késsel nekem támadt és kilökött az ajtón. A kocsimba költöztem, most ott lakok. Járom a várost, Óbudát, naponta megnézem az Aquincumot. Jól esik, mert nem értek belőle semmit. Jó az egész élet is, mert semmit nem értek belőle. Néha mégis olyan, mintha mindent értenék.

Az ebédeket is a kocsimban fogyasztom, a Gastroyalból rendelek. Az estéket is ott töltöm el, miközben a feleségemre gondolok, mert annyira hiányzik. A csillagokat nézem, de őt nem találom, nem illik a képbe.

Hiányzik, mert szeret. Én is szeretem. Akárcsak az életet. A feleségem már csak egy távoli emlék, hiába beszélek vele rádión keresztül minden héten. A reggeli műsoron keresztül hallhatjuk egymás hangját. Megbeszéljük az ebédet meg az életet, néha sírva fakadunk. A rádiósok mindig adnak nekünk öt percet, aztán engednek tovább.

Egyszer a műsorvezető azt javasolta nekünk, menjek haza, mert kíváncsi a végkifejletre. Az asszony azt mondta, ha hazamegyek kinyír. Nagyon hiányzok neki, tette hozzá.

Sajnálom őt, mert nem tud magával mit kezdeni. Próbálkozott más állatokkal is, mondta egyszer, de egyik sem azt a csokit hozza neki, amit én. Mert azt mindig szerette. Persze, más baja is van neki...

Szóval évek óta ez van. Mindketten magányosak, frusztráltak és bizonytalanok vagyunk. Egy biztos. Ha egyszer talán meg is látogatom, akármi is legyen, többé már soha nem megyek haza...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-09 17:53:11
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-09 17:53:11