Hűségem jege

Azt a hangot süketen leírni
nem tudom. Kiégve, ülve, sírni
kezdtem szüntelen. Nem tudhatom, hogy
hol vagy. Csak tiporva hallhatom, holt
húron, zenédnek záporát. Igaz,
forró vizekre küld az álvigasz.

Este voltam matracon heverni,
Hajad begumiztam, és szeretni
kellett téged akkor, szegényen meg
szőkén. Vonaton repülve, nyeltem
ott, úgy rossz bort, boldog pechem őszén.
Vetve lelkem érted tett jövőként.

Születésed napján, novemberi
hóban, szemedre vágyó emberi
hangon beszéltünk, vad bárban látva
torz világnak végét, nem találva
mégsem bennem a békét, burokba
bújtunk, s rabokra néztél ragyogva.

Úgy játszottam, mint szeretni szoktál,
Másnak rabja nem leszek! Kidobtál
késsel lágy szivet és mint hús sziget
hevertem benned földön, s hűs liget
vett körül. Fesztiválon érted
titkot hagytam, titkot hányva éltem.

Kértem Őt, kit kérhetek, így jóért
vétket adtak angyalok. Kis szóért
zihált zokszavam, csodás örömmel,
Fedtél engem német szóözönnel,
Sejtett gyönyörrel téptünk ágakat
magunkról, és csak téged láttalak.

Áldozatban zendülővé lettem,
Mást akarva Te arcod kerestem
hűségem jegén, s bár véstem léket,
Oldhatatlan, hogy Isten emléket
táplál magában rólam, s végre híg
melegből minket, Ő majd télbe hív.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-26 08:45:22
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-26 08:45:22