Napjaink

Szűk palástba burkolóztunk,
szorított bennünket a hatalom.
Tán a meterológia is hadat üzent.
A vasbordáknak is fáj az ütleg?

Imáink fokozatosan fényesedtek,
ahogy a bronz is a símogatástól.

Hát még ez sem elég?

Hőguta araszol a nyomunkban,
s a délibáb tankot dereng felénk.
Így burkolóztunk szűk palástba
amit a közöny és az emberség szőtt.

Afrika vascsordáira árvaság nyávog,
míg a nyugat fullad a csillagoktól.
Az örök szomjúság egyre csepeg
minden elátkozott szájból, szívből.

A farkasok nem vonyítanak.
Vasketrecbe zárva, nemzeti parkokban
üvöltenek a plasztikholdra
az örök rétegeibe ágyazódva.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.