Nem így képzeltem

Nem így képzeltem.
Hontalan vadnak láttam
a bőszen üvöltő oroszlánt,
s verspalántáktól gyomláltam kertem.
Kiáltó szél ha jött,
bekötött szemmel térdeltem előtte.
Bekötött szemmel, tapasztott fülekkel.
Lángoló marokkal tépdestem,
csicsergő lugasokban szóltam,
s az üvöltő oroszlán sörényét
akár a hedonisták
folyton szabdaltam, el nem engedtem.
Bekötött szememről nem vágytam a leplet.

S most, ahogy éltem, élek
látom foszlik rólam a szivárvány:
a nap égeti le, és hontalan vadak
tépdesik magukévá.

s a szem, még mindig gyenge.

Mint akit rabok közé vetettek,
vergődöm a bűzben.

Hát itt van újra:kötél a szemre,
a gyenge nem alantasra,
kinek százévesen is fáj
fejlőtlen szemébe a vérmes,
vakító igazság színjátéka.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.