Emánuel

Hiányod kávéval pótolom
Istenről nem állítható semmi – mondtam
neked miközben sajtos-tejfölös-fokhagymás
palacsintát tettél elém a női lélek
nem ilyen racionális – válaszoltad
és engem lenyűgözött az íze
annak a percnek és azóta is
próbálom kitalálni az összetevőit
de valahogy nem áll össze – talán
a granulátum miatt voltam
olyan bitangul mohó és igyekeztem
mindennek a színét és kontúrját
beégetni neuronhálóim valamelyikébe
míg az illatokkal birkóztam Te
már a lekvárokat állítottad sorba
a következő adaghoz és a
negatív teológiát lefitymálva
dobtad a levegőbe a tönkölybúzából
és vajból készült tésztát mert Te
csak úgy érzésből éled az életet
hiszen nő vagy a palacsinta repül
Isten meg ügyel rá hogy jó felére
essen nem kell ezeket túlgondolni
a sok filozófia megárt még a házi
lekvárnak is az elemzésben elveszik
az íze lehet hogy igazad van én akkor is
fecsegésnek tartom Isten emberi
tulajdonságokkal való felruházását
bár a felruházáshoz Te igazán értesz
szerintem Istenre is ráadnál egy
kabátot ha ingujjban jelenne
meg neked késő este hiszen nő vagy
én meg nem emlékszem hogy
megköszöntem-e a vacsorát de
késő volt mennem kellett hát most
köszönöm neked és tudom
velünk az Isten de Te mégsem vagy itt
és így a kávé sem olyan
amivel hiányod pótolom






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Hátsó Bejárat (Budapest, 2009)
Kiadó: Hungarovox
Feltöltés ideje: 2011-01-27 15:40:15
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-27 15:40:15