Akkor,azóta,most,ezután


(másfél évtizede volt egy történelmi pillanat, a rendszerváltás)
(egy állampolgár érzései ma)

Akkor még volt egy nem ismert holnap,
egészségesebb látszatú jövő,
akkor még volt hit, hogy majd igazolnak
mindent a később szabadon növő
életek, sorsok, s múltba ágyazott
gyökereken a felnövő jelen -
akkor még hittük, hogy az állapot
szülője lesz a tiszta értelem.

Akkor még nyitott lélekkel jártunk,
és reméltük, hogy vár egy más jövő,
és ahogy máshol, itt is majd, nálunk
híddá változik minden ütköző,
s a kézszorítás nem erőt sugall,
de összefogást és társvállalást,
nem lesz több gazos, terméketlen ugar,
s közös pohárból iszunk áldomást.

Akkor még értek bennünk az eszmék,
újak és bátrak, szívmelengetők,
s mert korhadt volt már minden ereszték,
új házat húztunk, nemcsak új tetőt,
de valahol az alap félrecsúszott,
s a ház furcsa lett, mint egy kártyavár,
amit valaki éjszaka felhúzott,
az reggel körül repedezett már.

Akkor még tudtuk, úgy nem, ahogy volt,
de nem tudtuk azt mégsem, hogy legyen,
a tettvágy lángja mindenkiben tombolt,
de túl sok volt talán az érzelem,
és kevesebb a ráció és tudat,
mindenki akart akkor valamit,
de nem találtuk mégsem az utat,
több volt a dac és kevesebb a hit.

Akkor még bíztunk önnön erőnkben,
hogy kézbefogunk mindent, amit kell,
és bár az egünk nem volt felhőtlen,
hitekkel mentünk az új elittel,
mert nem tudtuk még azt, amit ma tudunk,
hogy nem születik új erkölcs könnyen,
de rögös lesz és fájdalmas az utunk,  
s bizonytalanok leszünk az örömben.

Akkor még remény hímezte a zászlót,
a szabadságnak borát poharaztuk,
a régire már elmondtuk a zárszót,
az újat tisztelettel uraztuk,
s éreztük ugyan belül olykor-olykor,
hogy talán túl sok az illúzió,
elhittük mégis, hogy az új kor jobb kor,
mert Kánaánnal lesz egy fúzió.

Akkor azt mondtuk, ezer éves múltunk
kínja és könnye nem volt hiába,
s bár számos célért ezerszám hulltunk,
most új jövő vár, ajtaja kitárva,
csak be kell lépni, s látjuk, érdemes lesz,
mert jó irányba fordul a szekér,
s ha álmainkra hull is néhány repesz,
kis szenvedést a nagy öröm megér.

Akkor a hajnalt éreztük a légben,
és minden olyan egyszerűnek tűnt,
felkel egy új nap, bennünk és az égen,
és új irányt vehet az életünk,
egy sorsfordító kezdet részeseként
világmegváltás lehetősége jár,
ezernyi álom éltette a reményt,
hogy csodaország lesz, ami ránk vár.

*****

Azóta kusza, zavaros a világ,
a magból nem a remélt virág nőtt,
aki ma vetélt álmok közt kilát,
az nem talál egy közös eredőt,
és nem ismer rá, amit induláskor
lélek, agy, szív szivárványra írt,
s aki várta, hogy jöjjön egy más kor,
az nem törli le arcáról a pírt.

Azóta szikkadt talajon állunk,
és nem tudjuk, hogy merre is tovább,
egymásnak sivár jelent kínálunk,
s megtelik lassan mindegyik pohár,
mennyi csalódás, tévedés és vétek
hálója lassít, fékez tetteket,
már nincs ereje semmilyen igének,
hidegen nézzük az elesetteket.

Azóta újra nem tudjuk, hogy merre,
csak azt tudjuk, hogy így nem, ahogy van,
hogy mi vár majd az eljövő emberre
az kétes, csalfa, és bizonytalan,
mert jövőképünk mozaikokra tört,
már nem látjuk a horizontokat,
s ha egyszer használsz majd egy jó tükört,
vezető elit, szégyelld el magad!

Azóta félve vágyunk jövő felé,
mert megmaradni, ez is oly nehéz,
beállunk sarkok és falak mellé,
hogy védjék hátunk, mert jöhet a vész,
a bizalom már lehullott sziromként
komposztálódik a talpunk alatt,
s az alagútban azt az aprócska fényt
ködök fojtják meg, szülve árnyakat.

Azóta másról szólnak az imák,
viszályt keltenek kígyósziszegések,
Káin és Ábel vív újabb csatát,
gőg kaszabol le minden szerénységet,
hát mivégre lett ilyen, ami lett,
iszapos mocsár ölel keményen,
aszályos nyarak és hideg telek
mutatják, más ez, nem a remélt éden.

*****

Most égető az elvesztett idő,
most sürgető a fakult bizalom,
és gúzsbaköt az elveszett erő ,
mit tettvágyunkra üres vita nyom,
nem látszik, milyen lesz a kikötő,
ahol tépázott hajónk majd kiköt,
lesz-e talaj, min új virág kinő,
mi élteti a jövőbe vivőt.

Most kellene egy csendes pihenő,
és elkelne pár okos gondolat,
és nem engedni, hogy a kivesző
erkölcs hiánya szüljön gondokat,
most kellene pár értelmes elme,
pár államférfi (az se baj, ha nő),
aki tudja, mert érti, s ki vezetne
arra, ahol majd valóban lesz jövő.

Most kellene a korcsult önimádat
helyébe újra nemes felelősség,
tartás és gerinc, s a politikának
sunyiságával küzdő hősiesség,
most kellene pár bátor, új lovag,
ki eszményekért küzd a szélmalommal,
értelmet adna a szépnek, a jónak
és ajkáról tisztán hangozna a dal.

Most kellene egy újrateremtés,
mert kifolyik a kézből az idő,
egy múltat, jelent őrző értékmentés,
hogy születhessen egy méltóbb jövő,
hát jöjjenek már új apostolok,
ürüljenek ki sötét katakombák,
és lágyuljon meg szív és a torok,
hogy megmaradjon  az ezeréves ország.

*********
Ezután jöjjön valóban egy jobb kor,
egy jövőt adó értelmes jelen,
s mint Aphrodité egykor a habokból,
támadjon fel teremtő értelem,
és jöjjön vele tiszta, nemes érzés,
ne kelljen félni az élet miatt,
de remények és vágyak sora mentén
élni emberhez méltó sorsokat.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.