Szonett a szüzességrõl

Nagyon vágytam mindig a szüzességre,
a feszült, várakozó nemtudásra,
hogy retardált legyek, hogy bárki lássa:
még nyitott vagyok az együgyű szépre;

nyitott ajtó, amelyen sosem lép be
a tudás (meg az sok ronda társa);
hogy érdeklődve bámulhassak másra,
de senkiben ne vegyek semmit észre.

Mert kiskoromtól okos és beteg
voltam, beláttam mindenki mögé –
olyan, aki zsigerből érti meg,

amiről érzi: bár ne értené.
Mint ki sokadmagával hentereg,
és nem tudja már, melyik az övé.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Elkezd a dolgok végére járni (Budapest, 1998.)
Kiadó: Magvetõ