Lélekrengések 2. (bővített)
Egy fa tanított meg újra állni,
törzsének támaszkodva
néztem térdeim nyomait,
elhalt gyökereim föld alatt,
nevük kereszten,
de velem bíbicként játszott a hit,
törött szárnyú angyal égből leesve
olyan volt a remény, felé rohantam,
de felröppent nevetve,
s otthagyott, könnyedén.
De a fa megtanított újra állni
korhadt törzse érdes kérge
szinte bőrömbe égett,
önmaga fejfája volt az a fa,
mégis fel,
az égre nézett.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-09-06 23:20:47
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-06 23:20:47
