A természet szorítása 2

Szobámba benyúlnak a fák árnyékai.
Levetett melltartómon matatnak.
Takarómon.
Néha azt akarom, hogy megerőszakoljanak.

Az asztalon néhány
tegnap szedett dió hever.
Feltöröm őket.
Egyformán meztelenek leszünk.

Fogaim közé veszem a gyümölcsöt.
Gyengéden ráharapok.
Nem baj, ha fanyar az íze,
és hűvös, mint a nyelv.

Egy izzadság csepp
lassan elindul két mellem között.
Ha földet ér, mindenki felébred a házban,
ahogy hangosan szétrobban.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-19 16:58:29
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-19 16:58:29