Sorsfordulo

Nyüszít...!
Mint kivert kutya,
kit eldobtak egy flancosabb miatt.

Elegáns ruhája már kopott,
a kitaszított arcán
fájdalom,
gyomra éhségtől korog,
amúgy is nyűtt cipőjét
már talpig lejárta,
munka után kuncsorog.

Nem is oly rég,
még büszkén parolázott.
Ma van, ki
kezet sem nyújt felé.
Imáit elbújva, lopva mondja.
A tél is beszökött,
mi gondját sokszorozza.

Kőfal lett mára
a meleg otthon,
megkopott, szürkék a nappalok.
Azt, hogy ünnep is van...
már azt sem tudja,
a szeretet elment
fiatalsága is megrogyott.

Belátja, vagy másokat vádol
hogy élete mocsárba tévedt,
habzsolva a mát, a jót,
a mámortól ingoványra lépett?

Belátta rég a vétkeit,
térdrehullva kéri az eget.
Világítsd útját, segítsd Uram!
Ne gondolja, hogy
Isten  elveszett...








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.