Karácsony felé


I.
Nem szelídül az éj.
Trónja körül roppan, reccsen a jég,
S a fagyhatár alá száll minden remény.
Fekélyes, régi sebeinket dunyhányi hóval
Fedezi el a halhatatlan tél.


II.
A dombok felől szédül a szél,
Sárba fúlt hó- maradékot mardos a fény.
Mégsem hullt ránk, mint reméltem,
A fehér palást, védve a Megszületőt.
Karácsony: kitakart megváltásunk,
Feketéllik a föld, amin járunk.


III.
Nem tudni, mi jön ezután,
Csontba maró fagy, márciusi szellő.
Kifordult az idő subája,
Mint kéregető koldus, ha rongyait rázza,
S többé már semmit, senkit nem takar el.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.