Betonpokol

és a város tarka neonpillái felnyílnak,
ahogy füstös-szagú ködpermetként lehull az éj
kocsi-riasztók posványos bús sóhaja tör fel
állott, érzéketlen, száraz betontüdejéből

villamosok végtelen vonala fut testében,
és ezernyi ivarsejtméretű kisautó
üres, robotarcú gépemberek andalognak
céltalanul az utcán, megfosztva a reménytől

tompa fényű méreg-jelmezbe bújnak a felhők,
a sarkon álmos drogdílerek álmot árulnak
mámorhártyákban tekeregnek a féregszajhák
gyermekként fut a mocsok a város karjaiba

hajléktalanok túrják moslékba az arcukat,
martalócok ütik a zátonyra futott embert
perverz gyengédséggel kacag fel a betonpokol,
mérgezett, megszenesedett, göthös agónia





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Falvak, városok (, 2005)
Kiadó: Irodalmi Rádió