a lakó

egyre szárazabb
és nehezebb mostanság
a bőr arcomon, -
csak ezt érzem magamból.

talán, hogy ha
sírnék, könnyebb lenne,
a bőröm, és a szívem is;
de ha elkezdeném, nem bírnám
abbahagyni,
és folyton csak a
könnyes arcomat figyelnék

a szomszédok. hogy
nedves és látszik rajta,
hogy valami történt.

mert ők nem foglalkoznak
magukkal, csak a
szeméttel a lépcsőházban,
és azokkal akik épp
kimennek az ajtón. és
olyanokkal, mint én…
biztos engem is
pont így figyelnének,
ha nyilvánosan mutatnám
ezt a betegséget.

így inkább magamba
zárom fájdalmaim,
és csendben,

és csendben ráncosodok
meg.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.