Olvadok

(Virág Ernő szonettje a szép patikuslányról)

Frottirbugyit hord s egy szavát se értem.
S bár csíkos sálja félig eltakarja,
tudom, reménytelenül szép az arca.
S hiába küzdök itt, hogy megkísértsem.

Mint hívő istenét, úgy ittam szent beszédit.
Most rá várok, együtt hóeséssel.
Rohantam eddig, jöttét el ne késsem,
pedig hátamra köp, miközben szembe’ szédít.

Hiába bámulom, nem is néz rám a drága,
nem is köszön, annyit se mond: „Najóvan.”
Utánanézek. Tényleg jó a lába.

Úgy állok itt, bambán, ahogy a sóval
lehet a vén kecske: csurog a nyála…
És együtt olvadok a sótakarta hóval.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.