Profán litánia

Szenteltessék meg a te neved,
aztán add, Uram, hogy eljöjjön
a te országod!
De nemcsak túlvilági eget
akarok, hanem rögtön
a földön.
Különben, akár fahasábot,
felvágok… Na, mindegy. Majd meglátod.
Ariadné hogy járt? Bacchus lett a szerelme,
csapdába esett a test meg az elme,
de önhittsége feledett hazugságot, bánatot.
Lehet, néha én is balga és önhitt vagyok,
hát adj egy liter mámort,
hogy legyek kába
és önmagam hányadékába
zuhanjak.
Vagy add hetente legalább a
teli has reményét!
Vagy még több gyomorsavat,
terjedjen, mint hulladék, a fekély.
Ahogy zsákok, zacskók, emberi
akármik fekszenek
az erdőszélén,
úgy papír fecni zsebemben,
ráfirkantva: tej, kenyér.
Mindennapi üzenet.

Add, Uram, hogy tiszteletdíj legyen
vagy segély!—

Alig-látott apát mért adsz?
Idegbeteg anyát mért adsz?
Elmebeteg hazát mért adsz?
Lángoló utcákat mért adsz?
Cserepeket sodró viharokat mért adsz? –
Mért adsz pátoszt, érzelgősséget, mely csöpög,
Mint szalonnából a zsír a parázs fölött?
Mért adsz erdőt, mely füstölög? –
Legyen miért sírnom?

Akkor kérek még átdolgozott lázas napokat,
kérek még napszúrást, legalább négyet –
kérek még átizzadt álmokat, belőlük jó sokat –
kérek még vetkőző, bájos őszöket,
akár tükör előtt lányokat. Add
még nekem a hófödte szelet is
és a hóból embert építő kisfiúk
fantáziáját. Kérem a zümmögő tavasz
szonatináját, mert az élet
te vagy, az öt kilométer hosszú dűlőút.
S kérek ép szemeket, hogy lássam lenyűgöző
határod, a mindig más alkonyatot.—

Ha már elég önző vagyok,
kérek csalódást, sok-sok fájdalmat,
még annál is több hitet,
hogy legyen miről írnom.
És győz majd a lelkiismeret:
porral szennyeződnek a térdek,
épülnek az összeroppant idegek.—

Adj, Uram, érzékeny lelket fájni,
s furcsa, büszke halálvirtust.
Adj, mert utolsó percemben mondom,
mint Jézus Krisztus:
Éli, Éli! Lamma szabaktáni?

2007





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.