Elmaradó megújulás
Kapaszkodik a szél
a fákba,
akár Istenbe meg-
megduzzadó reménnyel
a majdnem-mindenből-kizárt.
Nemrég
tavasszá alakult a tél,
bár a hajnali ködök még
édesgetik a hideget.
Télen nem hívtam Istent
sáros hóból gyúrt csatára.
Angyalkákat sem formáztunk
belehuppanva a hóba;
féltem: nem lesz feltámadása –
örökké tél lesz.
Ma már bölcsebb a lélek:
félne, ha félelméért
kiröhögnék, ezért nem félelem,
nem is cinizmus, hanem
nyugodt csömör uralkodik rajta.
Szabadsága egyenlő a semmivel.
De csömöre miatt kioktatják
okos napok,
hogy tanuljon végre, ha már él,
(hisz halhatatlan!)
ez mégis több a semminél.
Tanulok, tehát vagyok.
Régen rossz, ha bűntudatot
ébreszt a feloldozás
e megváltott világban.
E megváltott világban
bármi rosszhoz való
hozzászokás
bűnnek számít.
Szevasz,
tavasz!
Jó, hogy jössz,
örülök,
hacsak el nem szöksz
–mondanám,
de a szél se lett
sokkal kellemesebb,
mint télen;
most a hajamban
keres valamit éppen.
A hó helyett
hajnalban eső esett:
pocsolya tocsog,
sáros a cipő,
ázik a tavasz.
Istentől húsvéti ajándékként
új világot kéne kérnem.
Már majdnem azt hiszem, mostohább,
mint nemrég, az idő,
mit bámulok tétlen.
Gyönyörűbb mindenképpen.
Mégis érezhetném: sokkal szebben,
jobban, szabadabban
élek, mert harmadnap van.
Isten bocsássa meg: nem érzem.
2008
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.