Nú és Hepszu

Nú volt a világnak legelső meséje,
és Hepszu volt a bűvök vándora;
s Núnak minden csapongó szeszélye
Hepszu útjának volt lábnyoma.

Nú alkotta meg a nyúlós messzeséget,
és Hepszu mondta azt el, hogy milyen;
Nú mosolygott, s mosolyában égett
a Nap, s a Hold, s mi valamennyien.

És bár Nú örökkön mozdulatlan állott,
ő mégis ott volt mindig mindenütt,
s továbbálmodta, mit Hepszu látott,
ki minden szűz ösvényt rongyosra nyűtt.

Nú és Hepszu egymás testvérei voltak,
miként a fának ága s gyökere,
Hepszu emlékei Núba folytak,
és így zárult az álmok köre be.

És Nú akkor testet alkotott magának,
s a fényben erdő s tenger csillogott;
s Hepszu eleget tett óhajának:
a két fivér egy mesébe fogott.

Mi az ő képmásukra alkotva éljük
életünk, tűrve vad hullámait,
s közben folyton egymásnak meséljük
Hepszunak és Núnak álmait.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Firka a falra (Budapest, 2005)
Kiadó: Magyar Versmondók Egyesülete