Nú és Hepszu
Nú volt a világnak legelső meséje,
és Hepszu volt a bűvök vándora;
s Núnak minden csapongó szeszélye
Hepszu útjának volt lábnyoma.
Nú alkotta meg a nyúlós messzeséget,
és Hepszu mondta azt el, hogy milyen;
Nú mosolygott, s mosolyában égett
a Nap, s a Hold, s mi valamennyien.
És bár Nú örökkön mozdulatlan állott,
ő mégis ott volt mindig mindenütt,
s továbbálmodta, mit Hepszu látott,
ki minden szűz ösvényt rongyosra nyűtt.
Nú és Hepszu egymás testvérei voltak,
miként a fának ága s gyökere,
Hepszu emlékei Núba folytak,
és így zárult az álmok köre be.
És Nú akkor testet alkotott magának,
s a fényben erdő s tenger csillogott;
s Hepszu eleget tett óhajának:
a két fivér egy mesébe fogott.
Mi az ő képmásukra alkotva éljük
életünk, tűrve vad hullámait,
s közben folyton egymásnak meséljük
Hepszunak és Núnak álmait.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Firka a falra (Budapest, 2005)
Kiadó: Magyar Versmondók Egyesülete
