Gõgmogul



Konokul csomósodik az idő
Jégpárnák a vádlimon meg kemencesut naplemente,
aztán elhalkul, majd csiricsárén csavarog,
sehol másutt nem érezni, csak itt, hogy a fagy leverte
nyüzögén mímel, s megfakul-
álmainkat megkeverte jámbor karattyolással,
Gégepárám szótlanul fancsalít fürgén felétek:
csipkelődő csitulással meg maszatos panaszkodással.
egy traccsoló pillanatban mind kimerevítenétek.
Bekenlek parasztos mázzal, csípőből újrahúroztatlak,
Nyargalva nyekken az eltorlaszolt rőt ribancok hajnala,
nyápic tested bugázva a szivárványon túlra kúrogatlak.
rubint keszkenővé kifent huncut szépleányok sarjadnak-
Kóricálj körbe, vánkos perceid, mint jó kokót
minden fel van falva ma tüskés vágyparcelláimon,
szívodhatod orrba szatyornyi döglött rokokód.
dorombol a kontúr kandúrja, meg minden lágy idom.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Selyemsikátor