Jelenidõ

Nézd a folyón a hullámokat,
torlódnak egymáson, sistergő
habzásban keresik a helyet,
ahol nemcsak a hal tátogat,
de a víz felett a friss erdő
teríti a virágkönnyeket.

Nézd az égen fenn a felhőket,
széljáráson lejtenek táncot,
s bomlana szét esőcseppre mind,
de minden cseppjük csak előleg
arra, hogy majd, mint foszló ráncok,
kisimítják az eget megint.

Nézd magadat, s mindannyiunkat,
időmalomban lépünk folyton,
belül közöny, kívül a vadság,
kevés, mi feldob, sok, mi untat,
kapaszkodunk rojton és bojton,
s napi lett az örök igazság.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Örökös valóság (Budapest, 1999)
Kiadó: Magánkiadás