Jelenidõ
Nézd a folyón a hullámokat,
torlódnak egymáson, sistergő
habzásban keresik a helyet,
ahol nemcsak a hal tátogat,
de a víz felett a friss erdő
teríti a virágkönnyeket.
Nézd az égen fenn a felhőket,
széljáráson lejtenek táncot,
s bomlana szét esőcseppre mind,
de minden cseppjük csak előleg
arra, hogy majd, mint foszló ráncok,
kisimítják az eget megint.
Nézd magadat, s mindannyiunkat,
időmalomban lépünk folyton,
belül közöny, kívül a vadság,
kevés, mi feldob, sok, mi untat,
kapaszkodunk rojton és bojton,
s napi lett az örök igazság.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Örökös valóság (Budapest, 1999)
Kiadó: Magánkiadás
