Apámhoz

Hatvanhárom év barázdája
arcod minden rezzenése
testi fájdalmad elfojtott lángja
az idő mintha évek óta állna
szomorú
kegyetlen nyomor

leplezted sajgó szívvel
selyemként omlik emlékezetembe
- azt hazudtad nem vagy éhes -
hátat fordítottál a tésztalevesnek

szénporos kenyered
majszoltad naponta
táskádban hordtad az esti tüzelőt
nem voltál szomorú
gyomrod csak nevette
boldogan nyelted a
szegényes betevőt

sok-sok év szerelme
féltése
megromlott egészséged szólt
meg kell állnod
nem hallgattál
megszűkült ereid
hiába daloltak
szomorú románcot

nem fogadtad el a valóságot
nem hitted hogy vége a nyárnak
vonszoltad magad
még menned kell
gondoznod kell
a sarjadó ágat

szomorú kormos ég
borult a fára
lepergett minden
bimbózó virága
minden levele
elhagyta az ágat
cserbenhagyta tested
tönkrement lábad

imádtál minket
de nem férfidolog
a babusgatás
köszönöm hogy voltál
te felejthetetlen varázs

nótád ma is fülembe cseng
borillatú mosolyod
lágyan átkarol
sietek hozzád ne virrassz hiába
tudom már
régóta vársz VALAHOL






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Kõvel-kegyelemmel (Tokaj, 2004)
Kiadó: Rím